"Hajjajj. Tisztára lökött vagy." Ezt mondta ma egyik barátnőm, akivel már sikerült közölni, hogy mit alkottam/alkotok.
Persze, hogy nem akar dönteni, mikor így neki nagyon is jó. Gondolj csak bele: két srác. Csak azért nem választja valamelyiket mert mindkettőt megkaphatja. Ennyi. Hülye ribi.
Egyfolytában ezzel ostorozom magam, holott nagyon jól tudom, hogy ez nem igaz. Egyszerűen azért nem döntök, mert nem tudok dönteni. Ugyanakkor tudom, hogy ha megtudnák (nem is azt, hogy egyszerre mindkettőjükkel járok, hanem) hogy egyáltalán felmerült egy harmadik ember lehetősége...ha csak ennyiről is tudomást szereznének, mindkettőjüket elveszíteném, mert egyikük sem tudna többé megbocsátani nekem. Igen, T-vel voltam este, az óév utolsó napján, és nem, nem történt semmi olyan. Azt hittem utálom, amiért nem keresett, amiért szart rá, hogy mi van velem, de mikor meghallottam a hangját a telefonban...nem is tudom...valami fura melegséget éreztem a mellkasomban, és úgy éreztem látnom kell...szakítok vele, és hazamegyek...de aztán amikor kijött elém a buszhoz és rámnézett nem tudtam semmit sem mondani, amikor pedig magához ölelt és megcsókolt nem tudtam tiltakozni és azon kaptam magam, hogy jólesik, hogy belesimulok a karjába és azt akarom, hogy ne engedjen el. És igen, tegnapelőtt mikor Gömbivel találkoztam nem bírtam abbahagyni a mosolygást, mert boldog voltam és nem bírtam levenni róla a szemem, mert minden mozdulatát rögzíteni akartam az agyam egy rejtett zugában, ahonnan mindig elővehetem, hogy lássam, mert jól érzem magam vele, szeretek vele lenni és...csak egyszerűen boldoggá tesz. DE és itt jön a képbe T. De nem érzem benne azt az őrült pörgést, azt a lobogó tüzet, azt a szenvedélyes életimádatot, ami annyira összeköt T-vel, ami miatt annyira úgy érzem, hogy annak ellenére, hogy egy pöcs (mert valljuk be, mert ez tény, T egy nagy pöcs) úgy érzem összetartozunk. Ami pedig T-ből hiányzik, az odaadás, a törődés...ezek megvannak Gömbiben. Hogy megértsétek. Ha T a nap, akkor Gömbi a lámpaizzó. Ha belenézel az égő fénye is elvakít, talán nem annyira mint a napfény, de elvakít, de a nap csak nappal szórja rád a fényét, lámpával viszont bármikor világíthatsz. Ha T az erdőtűz, akkor Gömbi a kandallóban égő farakás. Az egyikben sokkal több a lendület, az erő, ugyanakkor fenyegető is, a másik pedig biztonságot ad, tudod mire számíthatsz tőle. Ha lehetséges lenne kettőjük jó tulajdonságaiból összegyúrni egy férfit, én megtenném.
Kezdem úgy érezni, hogy egy olyan hálót szövök magam köré, amiből nem tudok majd kimászni...jól semmiképp, de hogy egyáltalán sikerül...az is kétséges. Úgy érzem egy kicsit mindkettőjükbe beleszerettem. Ha ez lehetséges egyáltalán.
Persze, hogy nem akar dönteni, mikor így neki nagyon is jó. Gondolj csak bele: két srác. Csak azért nem választja valamelyiket mert mindkettőt megkaphatja. Ennyi. Hülye ribi.
Egyfolytában ezzel ostorozom magam, holott nagyon jól tudom, hogy ez nem igaz. Egyszerűen azért nem döntök, mert nem tudok dönteni. Ugyanakkor tudom, hogy ha megtudnák (nem is azt, hogy egyszerre mindkettőjükkel járok, hanem) hogy egyáltalán felmerült egy harmadik ember lehetősége...ha csak ennyiről is tudomást szereznének, mindkettőjüket elveszíteném, mert egyikük sem tudna többé megbocsátani nekem. Igen, T-vel voltam este, az óév utolsó napján, és nem, nem történt semmi olyan. Azt hittem utálom, amiért nem keresett, amiért szart rá, hogy mi van velem, de mikor meghallottam a hangját a telefonban...nem is tudom...valami fura melegséget éreztem a mellkasomban, és úgy éreztem látnom kell...szakítok vele, és hazamegyek...de aztán amikor kijött elém a buszhoz és rámnézett nem tudtam semmit sem mondani, amikor pedig magához ölelt és megcsókolt nem tudtam tiltakozni és azon kaptam magam, hogy jólesik, hogy belesimulok a karjába és azt akarom, hogy ne engedjen el. És igen, tegnapelőtt mikor Gömbivel találkoztam nem bírtam abbahagyni a mosolygást, mert boldog voltam és nem bírtam levenni róla a szemem, mert minden mozdulatát rögzíteni akartam az agyam egy rejtett zugában, ahonnan mindig elővehetem, hogy lássam, mert jól érzem magam vele, szeretek vele lenni és...csak egyszerűen boldoggá tesz. DE és itt jön a képbe T. De nem érzem benne azt az őrült pörgést, azt a lobogó tüzet, azt a szenvedélyes életimádatot, ami annyira összeköt T-vel, ami miatt annyira úgy érzem, hogy annak ellenére, hogy egy pöcs (mert valljuk be, mert ez tény, T egy nagy pöcs) úgy érzem összetartozunk. Ami pedig T-ből hiányzik, az odaadás, a törődés...ezek megvannak Gömbiben. Hogy megértsétek. Ha T a nap, akkor Gömbi a lámpaizzó. Ha belenézel az égő fénye is elvakít, talán nem annyira mint a napfény, de elvakít, de a nap csak nappal szórja rád a fényét, lámpával viszont bármikor világíthatsz. Ha T az erdőtűz, akkor Gömbi a kandallóban égő farakás. Az egyikben sokkal több a lendület, az erő, ugyanakkor fenyegető is, a másik pedig biztonságot ad, tudod mire számíthatsz tőle. Ha lehetséges lenne kettőjük jó tulajdonságaiból összegyúrni egy férfit, én megtenném.
Kezdem úgy érezni, hogy egy olyan hálót szövök magam köré, amiből nem tudok majd kimászni...jól semmiképp, de hogy egyáltalán sikerül...az is kétséges. Úgy érzem egy kicsit mindkettőjükbe beleszerettem. Ha ez lehetséges egyáltalán.
