Gyerekek! Most látom csak, hogy felelőtlenül ígérgettem fűt-fát mielőtt leléceltem nyaralni. Nos. Erre most csak annyit tudok mondani, hogy: Nem úgy van az!
Tehát. Ezzel csupán azt akarom világossá tenni, hogy
1. (jó hír)
igen, kaptok valamit amit Lellén írtam, de nem ez korántsem élménybeszámoló, sőt inkább hangulatok leírása, intuíciók megragadása (legalábbis erre törekedtem)
2. (rossz hír)
szégyellem, de abszolút elfelejtettem, hogy milyen izgalmas történetet akartam kikerekíteni ebből a A késdobáló, a hibrid és a majdnemkvantumfizikus sztoriból, bár biztosan lélegzetelállító, fantasztikus és vicces akart lenni, csak már nem emlékszem rá. Tudjátok, öregszem. ;) Szóval erről lemondhattok, de majd kárpótollak benneteket.
Komolyabb vizekre evezve: magányos vagyok, viszont találtam egy képet, ami megtetszett. Mit szóltok hozzá? Nektek is tetszik?

Technikai jelllegű információk

A nyár sem telt eseménytelenül számomra, tehát majd a fontosabb alakalmakról kaptok egy kis beszámolót, természetesen az én stílusomban.
Következő szemeszterben szakdolgozok, de ez nem lesz hatással az újra bimbódzó viszonyunkra kedves blog. :)
Tegnap este már megint hülyeséget csináltam. Víz-->Bor (értitek az összefüggést?!)
Le akarok számolni szingli életmódommal, és egy komoly kapcsolat összehozásán fogok munkálkodni. Sajnos még nem tudom ki lesz a szerencsés 'vőlegényjelölt', de nagyra törő terveim vannak vele. :) Ennek pedig nem az a legjobb módja, amit este produkáltam. Most erről nem fogok részletesen beszámolni, mert elsüllyedek szégyenemben. Legyen elég ennyi.
Ha most jobban belegondolok, ez az utolsó pont már nem is tartozik bele a szigorúan vett technikai jellegű információkba. Na mindegy. Majd túlélitek valahogy. :)

AZ a lány

Ez a kis szösszenet múlt héten íródott, amikor épp nagyon ott voltam. Azóta még jobban, de erről egyelőre nem tudok beszélni.

Én vagyok a lány, aki hányás nélkül is jól néz ki. (By Zí)

Én pedig az a lány vagyok, aki még pöttyösen is jól néz ki? Vagy csak túl messziről nézett? Nem az nem lehet, tíz méterről is ki lehetett szúrni a vörös bőröm. Esetleg látássérült volt? Kizárt mert akkor nem kapott volna jogsit. Akkor valami perverz, aki arra bukik, ha egy lánynak olyan színe van mint egy ráknak? Nem értem a férfiakat.

Nos nem épp olyan visszatérés, mint amilyenre számítottam, mert bevallom nem vagyok a helyzet magaslatán, de itt vagyok, írok nektek és ez a lényeg. Nem?

Szóval gyógy-szer al-ler-gi-a. Most már valóban szemernyi kétségem sem fér hozzá: selejtes árú vagyok. Még akkor vissza kellett volna vinni a boltba és reklamálva kicserélni, mikor nem ébredtem öntudatra. Most már késő bánat.

Mit gondoltok? Van annál kellemetlenebb találkozás, amikor összefutsz egy exeddel, amint épp egy túrórudit tömsz az arcodba (és úgy is érzed magad), ő pedig egy láthatóan buta, bár annál csinosabb lány oldalán feszít és jobban néz ki mint valaha? Nos. Nincs. És épp most, amikor olyan vagyok, mint aki egy horrorfilmből lépett ki.

A legmelegebb nyárban megbetegedtem. Az orvos hablatyolt valami fel-ső lé-gú-ti izéről, amit vagy nem akartam meghallani, vagy csak szimplán nem jutott el a tudatomig. Pusztán azt akartam, arra vágytam, hogy felírjon egy antibiotikumot, amitől jobban leszek. Én jó kislány voltam, és megvettem az orvosságot, bevettem, és tessék. Este már éreztem, hogy itt-ott viszketek, de nem tulajdonítottam jelentőséget a dolognak. Gondoltam: szúnyogcsípés, na és?! Megesik. Főleg velem. Az ’enyhe’ arcpírt a láznak tulajdonítottam, ami a torokfájós-orrfújós betegség velejárója. Lázat mértem, de nem volt. Gondoltam: meleg van a szobában, biztos attól. Elaludtam. Majd felkeltem, és vakaróztam. Ismét elaludtam, és ismét felkeltem vakarózni, és ez így ment reggelig. Akkor aztán tényleg felkeltem, magamra néztem…és borzalom. A bőröm kilencvenöt százalékát vörös, égő, viszkető kiütések borították (a fennmaradó öt százaléknak saccolom a tenyerem és a talpam). Gyors öltözés, vágtatás a doktorhoz (ahhoz a doktorhoz), aki nagy okosan megfejtette, hogy allergiás vagyok. A gyógyszerre. Amit előző nap írt fel. Egy szuri a popóba, újabb tabletta kirendelésre, ezúttal allergiára és egy nagyon bölcs, ám megfogadhatatlan tanács: ne vakarózzak! Mintha az olyan könnyű lenne, amikor olyan borzalmas ingerek érik a bőröm, mint a ruha, a szandál, vagy az ide-oda lebegő hajam. És ne vakarózzak. A nap hátralevő részében Nagymosodát olvastam, Szex és New York-ot néztem és igyekeztem megfogadni az okos tanácsot. Nem vakaróztam. Legalábbis nem egyfolytában. A vizes borogatás segített valamelyest, de csak ideiglenesen. Így sikerült lekaparnom a bőrt az egyik térdemről, a vádlimról és az egyik lábfejem is áldozatul esett. Ez van. Nem vagyok tökéletes. Most meg itt hisztizek. De hát hol hisztiznék, ha nem itt?

Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, akinek azt ígérték, hogy ha nagy lesz, akkor boldog lesz, a karácsony és a nyári szünet váltakozik majd a kedve szerint és a csoki sem fog sohasem elfogyni. És egyre csak ezt kérdezgetem: de mikor leszek már nagy?