Ünnepekről, koncertről, életről

Megint kezdődik ez a nagy "szeretet" ünnepe téboly, ami az utóbbi években kimerült abban, hogy ki kap vagy ad nagyobb, menőbb, drágább ajándékot, lehetőleg mindegyik kategóriában a leglegebbet. Én meg ismét nem tudok másra gondolni, minthogy a pics.ba, már megint fel akarom falni a komplett édességpultot a teszkóban, mert egyedül vagyok. (Oké. Nem kérek az olyan megjegyzésekből, hogy dehát itt vagyunk mi, meg ilyesmi, mert szerintem érthető, hogy nem a barátokra, családra gondoltam. Lehet hogy önző dolog nem megelégedni azzal ami van, de akkor is érzem, hogy valami hiányzik. Valami kapcsolat. Nem is remélem, hogy az ünnepekig valami változna.) Szóval magányos vagyok megint...még mindig...egyfolytában.
Olyan beteg vagyok, hogy nagyon. Mindenem fáj. Különösen a torkom. Szerintem ez tüszős mandulagyulladás lesz.
Más: a tegnapi koncert kb. mintha egy hete lett volna. Nem azért mert annyi mindent csináltam vagy valami, sőt inkább egész nap döglődtem. Viszont akárhogy is, a koncert nagyon jó volt. Nagyon tetszett. :) Na először is, nem volt kiírva sehová, hogy mi lesz az előzenekar, csak annyi, hogy vendég. Gondoltam Ezüst-Patak vagy valami. Odaértem időben, szereztem társat a koncertre. :) Konkrétan odamentem egy sráchoz, mondván, hogy "jajj hát nem kifogyott a tüzem! Tudnál adni?" Persze hogy tudott...egész szimpatikus volt...najó jól nézett ki. Képzeljétek el, hogy eredeti gyönyörű vörös haja van, ami kb. olyan hosszú mint az enyém, és gyönyörűen ápolt és...oké lassan azt hihetitek hogy a haj a fétisem, de nem, csak gyönyörű volt. Bár első ránézésre tudtam, hogy fiatalabb meg minden. Nem is akartam semmit igazán tőle, csak jól nézett ki, és jól esett a társaságában tölteni a bulit. Na szóval a kis kitérő előtt ott tartottam, hogy előzenekar. A Kárpátia volt a Kárpátia előzenekara. XD Komolyan. Annyira durva volt. Beálltunk közel a színpadhoz, mert hogy mindjárt játszanak, erre a terem másik végéből felcsendül Az én apám c. szám akusztikus változatban. Ugye kiadtak egy akusztikus lemezt idén, és erről eljátszották a dalokat, akusztikusan előzenekar helyett. Annyira szép volt. Természetesen az érzelmesebb dalokat végigbőgtem. Nem bírtam ki. Olyan sok szomorúság áradt belőle, és annyira igaz volt. Na aztán volt a nagyszínpadon a koncert, kicsit több mint két órát játszottak. Hát az valami iszonyat jó volt. Ott is bőgtem néha, de inkább csak énekeltem és táncoltunk. Olyan jó volt! Be is rekedtem egész szépen. A technika is jó volt, a hangulat, az emberek, minden. Még biztos, hogy megyek koncertjükre, bár Pesten csak jövőre ilyenkor lesznek. :( De majd Fehérváron. Úgyis megígértem Lacinak, hogy ellátogatok oda, meg Dégre, ahol lakik, mert hogy ő is ilyen zenész és szilveszterkor koncertjük lesz, és hogy oda nekem mindenképp mennem kell. :) Ő is aranyos volt, meg mindenki annyira jófej volt akit megismertem. De tényleg. Mikor mondtam, hogy izé: Egyedül jöttem, egyből nemtom hányan mondták, hogy elkísérnek a belvárosig, ahol fel tudok szállni a 973-ra, hogy nehogy már egyedül menjek ilyenkor (mert a Laci leszállt a Béke téren, mert ott van a kolesz...jah...ELTE-PPK-s). És még egy meglepetés: nem is tudtam, hogy a Ha majd a nyarunknak vége c. népdalt feldolgozta a Kárpátia. Valahogy mindig átugrottam ezt a dalt, mikor az Idők szava c. albumot hallgattam. Most a koncerten mikor meghallottam...nem tudjátok elképzelni mit éreztem. Anyukám annyiszor énekelte nekem mikor kicsi voltam, és annyira szerettem, meg már akkor is sírtam mikor hallottam, olyan szép...hát most...hihetetlen volt.