Nem hiszem el, hogy már drámázok. Ahhh.
Miért nem tudom T-t olyan félvállról venni, mint Tomit? Annyival jobb lenne! Most nem lennék ilyen tanácstalan. Tomira nem is gondoltam azóta a csók óta, amit lényegében kikényszerített (kivéve mikor elmeséltem Zínek, meg Andinak, hogy mi volt, meg most, hogy írok róla). Persze nem azt mondom, hogy nem esett jól, csak...nem tudom. Nem érzek iránta semmi olyat, amit ne lehetne egyszerű kémiával magyarázni. Tisztán fizikai vonzalom. Jól esik a közelsége, de nem több. Imponál, hogy vonzódik hozzám, mert...mert. De ENNYI. T meg. Nem tudom. Őt nem lehet félvállról venni.Egyfolytában rá gondolok. Most is. Minden órában elhatározom, hogy írok neki egy sms-t, hogy ne haragudjon ha hp voltam, de egy kicsit érzékenyen érintettek a dolgok (nem Tomi miatt haragudhat, ha haragudhat egyáltalán...más...mindegy). Aztán persze egy üzenetet sem küldök el neki, mert valami (büszkeség?) visszatart. Sehogy se jó. Ha nem írok neki és haragszik, akkor csak rosszabb lesz. Ha meg írok neki...nos igen, akkor egyúttal feladom azt a pozíciót, amit a kapcsolatban betöltök. Most az a kérdés, hogy mi a fontosabb számomra: az, hogy megbocsásson, vagy az hogy megőrizzem a pozícióm, ha úgy tetszik a tekintélyem. De ha nem bocsát meg, akkor talán ennyi volt és akkor nem is lesz kapcsolat, amiben bármit is meg kellene őriznem. Oké. Újabb kérdés: vajon tényleg haragszik? Vagy csak képzelem? Egyáltalán én haragszom még rá? Sőt! Tovább megyek: számít neki ez a kapcsolat? Csak mert valahogy eddig úgy tűnik nekem, hogy csak én vagyok az, aki bármit is tesz a létéért. Vagy most ezt is csak beképzelem magamnak? Nem veszem észre, hogy ő is tesz és hogy miket? Olyan nehéz az élet. Én meg csak bonyolítom. Vagy hagyom, hogy bonyolodjon. Ennek a kapcsolatnak nem kellene feltétlenül távkapcsolatnak lennie, mert nagyon közel lakik. Szinte olyan mintha a városban élne. Petihez is volt másfél óra míg kiértem. Hozzá is ennyi lenne. Ő alakítja úgy a dolgokat, hogy távkapcsolat legyen? Nem vagyok elég megértő? Toleráns? Ez így nekem nem lesz jó hosszabb távon. Ha minden így marad, szeretnék kilépni ebből a kapcsolatból még mielőtt tényleg kötődnék hozzá. Vajon nincs máris késő? Nem kötődöm már így is hozzá túlságosan? Bevallom őszintén: nem tudom. De nem szeretném, ha az utolsó két kérdés bármelikére is igen lenne a tudatalattimban a válasz. Szomorú vagyok.
Miért nem tudom T-t olyan félvállról venni, mint Tomit? Annyival jobb lenne! Most nem lennék ilyen tanácstalan. Tomira nem is gondoltam azóta a csók óta, amit lényegében kikényszerített (kivéve mikor elmeséltem Zínek, meg Andinak, hogy mi volt, meg most, hogy írok róla). Persze nem azt mondom, hogy nem esett jól, csak...nem tudom. Nem érzek iránta semmi olyat, amit ne lehetne egyszerű kémiával magyarázni. Tisztán fizikai vonzalom. Jól esik a közelsége, de nem több. Imponál, hogy vonzódik hozzám, mert...mert. De ENNYI. T meg. Nem tudom. Őt nem lehet félvállról venni.Egyfolytában rá gondolok. Most is. Minden órában elhatározom, hogy írok neki egy sms-t, hogy ne haragudjon ha hp voltam, de egy kicsit érzékenyen érintettek a dolgok (nem Tomi miatt haragudhat, ha haragudhat egyáltalán...más...mindegy). Aztán persze egy üzenetet sem küldök el neki, mert valami (büszkeség?) visszatart. Sehogy se jó. Ha nem írok neki és haragszik, akkor csak rosszabb lesz. Ha meg írok neki...nos igen, akkor egyúttal feladom azt a pozíciót, amit a kapcsolatban betöltök. Most az a kérdés, hogy mi a fontosabb számomra: az, hogy megbocsásson, vagy az hogy megőrizzem a pozícióm, ha úgy tetszik a tekintélyem. De ha nem bocsát meg, akkor talán ennyi volt és akkor nem is lesz kapcsolat, amiben bármit is meg kellene őriznem. Oké. Újabb kérdés: vajon tényleg haragszik? Vagy csak képzelem? Egyáltalán én haragszom még rá? Sőt! Tovább megyek: számít neki ez a kapcsolat? Csak mert valahogy eddig úgy tűnik nekem, hogy csak én vagyok az, aki bármit is tesz a létéért. Vagy most ezt is csak beképzelem magamnak? Nem veszem észre, hogy ő is tesz és hogy miket? Olyan nehéz az élet. Én meg csak bonyolítom. Vagy hagyom, hogy bonyolodjon. Ennek a kapcsolatnak nem kellene feltétlenül távkapcsolatnak lennie, mert nagyon közel lakik. Szinte olyan mintha a városban élne. Petihez is volt másfél óra míg kiértem. Hozzá is ennyi lenne. Ő alakítja úgy a dolgokat, hogy távkapcsolat legyen? Nem vagyok elég megértő? Toleráns? Ez így nekem nem lesz jó hosszabb távon. Ha minden így marad, szeretnék kilépni ebből a kapcsolatból még mielőtt tényleg kötődnék hozzá. Vajon nincs máris késő? Nem kötődöm már így is hozzá túlságosan? Bevallom őszintén: nem tudom. De nem szeretném, ha az utolsó két kérdés bármelikére is igen lenne a tudatalattimban a válasz. Szomorú vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése