Hogy mennyi minden

Először is bocs az inaktivitásért, de mainapság egy csöppet elfoglalt voltam. Lényegében semmi mást nem csináltam, mint készültem a mai vizsgára. Vicces volt. Mikor bementem és átadtam nagy becsben tartott indexem (épp, hogy nem ettem/öntöttem még le valamivel), szóval amikor átadtam a bácsinak eme fontos iratot és ránézett a nevemre, az első kérdése imígyen hangzott:

-Tudja ki volt az az Oláh Miklós?
Erre hősünk (én) értelmesen ránézett és a következőket mondta:
-Nem.
-Ez borzasztó! Magának ezt tudnia kell! Nomen est omen!
Ekkor intelligensen eltátotta a száját és a következő betűkombinációkat formálta:
-Ööö...khm...
-Késő középkor?-próbálkozott lelkesen a bácsi.
-Ööö...
-És ha azt mondom, jezsuita volt?
-Hááát...
-Apropó jezsuiták. Tudja, hogy a mi egyetemünket....stb.stb.stb.
Itt most egy kevésbé izgalmas rész következne, ezért ezt mellőzöm, majd:
Hősünk (én), tételt húz. Nagyon izgalmas pillanat (dobpergés)...még hat tétel van versenyben, ebből csak egyet nem szeretne kapni...éééés a nagy számok törvénye, valamint a szerencséje alapján...azt kell mondjam...igen, azt húzta. Dekadencia és esztétizmus. Már amikor a tanulmányt olvastam, se értettem, hogy miről szól, vagy szól-e egyáltalán valamiről, bár a bácsi nem is erre volt kiváncsi, inkább olyan dolgokat kérdezett, amiknek semmi köze nem volt a szakirodalomhoz. Természetesen a kérdéseinek felére nem tudtam válaszolni. A könnyebbik része, a hozott szépirodalom elemzése után, a bácsi:
-Annyira sajnálom, hogy nem tudott válaszolni a kérdéseimre! Pedig József Attilát hozott!
-Hát igen.-és magamban azt gondoltam: Ha esetleg olyan kérdéseket tett volna fel, amire a szakirodalomban benne van a válasz, akkor esélyesebb, hogy én is tudok válaszolni. Mindegy. Azért örültem, hogy túl vagyok rajta. :)
A nap mélypontjára körülbelül két órája került sor, amikor elmentem a postára átvenni a "drága kis sz.ig.-em". Nem volt elég, hogy sokáig álltam sorban, de már láttam amikor rámnézett a néne, hogy nem tetszem neki. Én igazán nem értem, hogy a személyazonosság igazolására miért nem jó a diák...hát fényképes...rajta van az aláírásom...mi kell még? Na mindegy. Beletörődtem, hogy vissza kell mennem a koliba, csakhogy tudtam, hogy azt a papírt, amit az okmányirodában adtak, hogy azzal igazoljam magam, míg mincs kész a személyi, utoljára aznap láttam, amikor kaptam. Természetesen elkevertem valahová. Ha valamit nagyon nem akarok elhagyni, azt úgy elrakom, hogy én sem találom meg. Még jó, hogy véletlenül itt van nálam az útlevelem (ami melleseleg októberben lejár), és mikor azzal tértem vissza, megkaptam a levelet. Azért őszintén megvallva, nem volt épp természetes a mosolyom, amikor a néne még csak ki sem nyitotta az útlevelet, meg sem nézte, hogy egyáltalán az enyém-e, csak rápillantott a szép kék borítójára és ennyi. Ezért kellett plusz egy órát utaznom. Ezen a ponton egy kicsit morcos lettem, de kilégzés-belégzés-kilégzés-belégzés...és már le is higgadtam. :) A kép...az valami borzasztó...úgy nézek ki rajta, mint valami zombi...de nézzétek csak meg:
Óóó. Jut eszembe (igazából nem jutott eszembe, de oldalra pillantottam és az ágyamon megláttam az új szerzeményeimet). Könyveket vásároltam. :) A következőket:
Mi újság a kuplerájban?--ez egy antológia, amiben világhírű pajzán történetek vannak egybegyűjtve, többek között olyan nagyoktól, mint Villon, Moupassant, Márquez, Heltai, Csáth, Kuprin stb. stb. Szóval igazi kis gyöngyszem. :)
Eoin Colfer-Artemis Fowl--eléggé fantasy gyanús a regény, tekintve, hogy tündérek vannak benne...azt meg egy kicsit szeretem, szóval nagy baj nem lehet. :)
Alister Crowley-Thot könyve--erről pillanatnyilag annyit tudok, hogy az egyiptomi tarotról van benne szó és, hogy nagyon érdekel. :)
Jajj...de hát mikor lesz időm nekem ezeket elolvasni? Remélem erre a kérdésre a 'nyáron' a válasz.