Az elmúlt héten

Nem volt semmi időm írni nektek, pedig akartam. Élménybeszámolni a koncertről, meg minden. Mert ugye hétvégén voltam WMD koncerten. Ami nagyon jó volt. Játszották a kedvenc számomat a Fényérzékenyt. :) Aztán hét közepe táján teljesen lebetegedtem. Újra. Ami nem volt jó, mert konkrétan meg sem tudtam szólalni, annyira fájt a torkom. Na mindegy, már túl vagyok a nehezén. :)
Kedden találkoztam T-vel (dobpergés) ami ugye tökre jól sikerült. :) Annyira jól éreztem magam, de azt hiszem az ő nevében is nyugodtam elmondhatom ugyanezt. Bár a film, amit megnéztünk egy nagy kalap sz@r volt (Rémségek Cirkusza) egy újabb fantasztikus könyvből csináltak a sztárgyárban tömegcikket, sablonos sztorit...egyszóval elrontották. :( De utána tökjó volt. Beültünk a Móriczon egy kellemes helyre, beszélgettünk meg minden (újabb dobpergés) nah és az lett a vége, hogy megcsókolt és tisztára aranyos volt (na jó, erről nem tudok normálisan nyilatkozni) szóval az a lényeg, hogy most mi egy pár vagyunk vagy mi. :D Csak az a baj, hogy annyira para. Mármint ÉN, vagyok annyira para. Teljesen kivagyok, hogy valamit elrontok, vagy hülyeséget csinálok, vagy valami...jah és a kedvencem: esetleg rájön, hogy tetszik nekem...mármint erre gondolom rájött, csakhogy...na szóval az a hipotézisem: hogy ha tudatában van, hogy igenis tetszik nekem, nagyon, akkor elbízza magát, és átver, ha nem tudja, csak úgy gondolja, hogy esetleg, egy kicsit tetszik nekem, akkor nem bízza el magát, és nem ver át. Gondolom ez most hülyeség, de valamiért bennem maradt ez a félelem...valószínűleg mert ha megtudja milyen érzéseim vannak, akkor kiszolgáltatottá válnék. Persze, voltam már ilyen helyzetben (többször is) de volt hogy megütöttem a bokám...szóval lehet emiatt...de ez idővel elmúlik...ugye?
Szóval holnap találkozunk, és lehet hogy bemutat(?) egy barátjának. :S Na igen. Még ez is tök para. Az hogy be kell mutatni egymás barátainak, meg minden a másikat. Ez akkora para. Főleg nálam, mert az ő ismerősei, ilyen nagy arcok (gondolom) és emiatt is tökre stresszelem magam, meg hogy majd nem fogadnak be, mert nem illek közéjük, mert én nem vagyok ARC. Én egy tök átlagos csajszi vagyok, és az ami átlagos, az unalmas is, szóval nem nem fognak befogadni, mert nem illek bele a közösségükbe. Hát csak ilyesmikről gondolkodom mostanában. Tele van a város...hisztivel.

Nevek

Találtam egy gyönyörű női nevet. Ha egyszer lányom születik, tutira így fogják hívni. Zselyke. Hát nem szép? Ősi magyar eredetű és a jelentése patakocska, erecske.

Ünnepekről, koncertről, életről

Megint kezdődik ez a nagy "szeretet" ünnepe téboly, ami az utóbbi években kimerült abban, hogy ki kap vagy ad nagyobb, menőbb, drágább ajándékot, lehetőleg mindegyik kategóriában a leglegebbet. Én meg ismét nem tudok másra gondolni, minthogy a pics.ba, már megint fel akarom falni a komplett édességpultot a teszkóban, mert egyedül vagyok. (Oké. Nem kérek az olyan megjegyzésekből, hogy dehát itt vagyunk mi, meg ilyesmi, mert szerintem érthető, hogy nem a barátokra, családra gondoltam. Lehet hogy önző dolog nem megelégedni azzal ami van, de akkor is érzem, hogy valami hiányzik. Valami kapcsolat. Nem is remélem, hogy az ünnepekig valami változna.) Szóval magányos vagyok megint...még mindig...egyfolytában.
Olyan beteg vagyok, hogy nagyon. Mindenem fáj. Különösen a torkom. Szerintem ez tüszős mandulagyulladás lesz.
Más: a tegnapi koncert kb. mintha egy hete lett volna. Nem azért mert annyi mindent csináltam vagy valami, sőt inkább egész nap döglődtem. Viszont akárhogy is, a koncert nagyon jó volt. Nagyon tetszett. :) Na először is, nem volt kiírva sehová, hogy mi lesz az előzenekar, csak annyi, hogy vendég. Gondoltam Ezüst-Patak vagy valami. Odaértem időben, szereztem társat a koncertre. :) Konkrétan odamentem egy sráchoz, mondván, hogy "jajj hát nem kifogyott a tüzem! Tudnál adni?" Persze hogy tudott...egész szimpatikus volt...najó jól nézett ki. Képzeljétek el, hogy eredeti gyönyörű vörös haja van, ami kb. olyan hosszú mint az enyém, és gyönyörűen ápolt és...oké lassan azt hihetitek hogy a haj a fétisem, de nem, csak gyönyörű volt. Bár első ránézésre tudtam, hogy fiatalabb meg minden. Nem is akartam semmit igazán tőle, csak jól nézett ki, és jól esett a társaságában tölteni a bulit. Na szóval a kis kitérő előtt ott tartottam, hogy előzenekar. A Kárpátia volt a Kárpátia előzenekara. XD Komolyan. Annyira durva volt. Beálltunk közel a színpadhoz, mert hogy mindjárt játszanak, erre a terem másik végéből felcsendül Az én apám c. szám akusztikus változatban. Ugye kiadtak egy akusztikus lemezt idén, és erről eljátszották a dalokat, akusztikusan előzenekar helyett. Annyira szép volt. Természetesen az érzelmesebb dalokat végigbőgtem. Nem bírtam ki. Olyan sok szomorúság áradt belőle, és annyira igaz volt. Na aztán volt a nagyszínpadon a koncert, kicsit több mint két órát játszottak. Hát az valami iszonyat jó volt. Ott is bőgtem néha, de inkább csak énekeltem és táncoltunk. Olyan jó volt! Be is rekedtem egész szépen. A technika is jó volt, a hangulat, az emberek, minden. Még biztos, hogy megyek koncertjükre, bár Pesten csak jövőre ilyenkor lesznek. :( De majd Fehérváron. Úgyis megígértem Lacinak, hogy ellátogatok oda, meg Dégre, ahol lakik, mert hogy ő is ilyen zenész és szilveszterkor koncertjük lesz, és hogy oda nekem mindenképp mennem kell. :) Ő is aranyos volt, meg mindenki annyira jófej volt akit megismertem. De tényleg. Mikor mondtam, hogy izé: Egyedül jöttem, egyből nemtom hányan mondták, hogy elkísérnek a belvárosig, ahol fel tudok szállni a 973-ra, hogy nehogy már egyedül menjek ilyenkor (mert a Laci leszállt a Béke téren, mert ott van a kolesz...jah...ELTE-PPK-s). És még egy meglepetés: nem is tudtam, hogy a Ha majd a nyarunknak vége c. népdalt feldolgozta a Kárpátia. Valahogy mindig átugrottam ezt a dalt, mikor az Idők szava c. albumot hallgattam. Most a koncerten mikor meghallottam...nem tudjátok elképzelni mit éreztem. Anyukám annyiszor énekelte nekem mikor kicsi voltam, és annyira szerettem, meg már akkor is sírtam mikor hallottam, olyan szép...hát most...hihetetlen volt.

Hidegrázás, hőhullám, akár klimax is lehetne

Most estére kicsit megbetegedtem. Nem értem, miért, hisz az elmúlt két hétben csak akkor áztam bőrig, amikor esett. Fájok...nagyon...alig látom a betűket, de nem bírok aludni. Régen, amikor beteg voltam, azt tehettem amit akartam. Minden kívánságomat lesték. Keresztszüleim meg mama egész éjjel ott virrasztott az ágyamnál. Most egyedül vagyok. Bárcsak itt lenne anya. Nagyon hiányzik. Nem csak azért, mert ő is sok éjjelt végigült az ágyam mellett mikor beteg voltam, hanem azért mert szeretem és jól esne a törődése. Bárcsak megint gyerek lehetnék. Olyan hülye vagyok.

Vámpírkirálynő

Na voltam már angyalka, meg tündér, meg minden elképzelhető, de vámpírkirálynő még nem. Viszont aki ismer tudja, hogy ez egy nagyon érzékeny pontom. Ő nem ismer, és mégis ráhibázott. Abszolút kenyérre lehet kenni egy ilyen bók után. Valaki idejöhetne egy szelet kenyérrel. XD

Parti Nagyról

Áhh...és még ez is:


Így vagy úgy, de ezek a Parti Nagy részletek megmozgattak bennem valamit. Nem szépítem: megfogott. :)

„Jelenet valami régi francia filmből, talán Truffaut.
Ketten beszélgetnek, így emlékszem, s egyikük pironkodva közli, hogy regényeket ír, illetve írt, s már csak egy gondja lenne őneki, a cím. Az szép, bólogat a másik, a regény az nagyon szép dolog, s naná, hogy fontos a cím, kifejezőnek lennie, pontos jellegűnek, egyszersmind felhívónak, bizony, fontos az. Hanem lennének-e benne dobok? Dobok? Nem, Michel, néz bambán és értetlenül ez a filmbeli regényíró, dobok, azok nincsenek. Hát trombiták? Szerzőnk szeme felhős, gyapjasan borult: hát az igazat megmondva, trombiták se.
Akkor, kedves Louis, legyen a címe Se dobok, se trombiták! /Próbatárca/

„-Hát az meg mi a kezedben, kisfiú? Kréta?
-Azt próbáld meg! Úgyse veszed el, mert én akkor kilövöm a szemedet. Fogok egy nagy pisztolyt, és összeloccsantom.
-Ugyan már, miért venném el? Sőt, ha lenne itt krétám, adnék egy csomó színeset is.
-Akkor azt meg én úgyis kitépném a kezedből. Pláne lefognálak és kitépném.
-De hát nem is mersz közelebb jönni. Hogy tépnéd ki akkor…Fröcskös?
-Te vagy, te vagy a nagy hülye Fröcskös. Azt én kiszakítanám és rapityára törném.
-Na és mit rajzolnál a krétával, ha lenne itt egy nagy fehér falad?
Most rám néz, hátralép a fülkeajtóból, aztán elmosolyodik, egyszerre nagyon ötéves és nagyon szeretnivaló.
-Ürgét… És akkor azzal tényleg kikapartatnám a szemedet.” /Fröcskös/
Ez nagyon ott van…az egész.

„>Üres volt a folyosó, a léghuzat lassan járt föl-alá, a vesztibül felől jött, a konyhánál megmozgatta a gőzöket, egy kis ködszagot hordozott bele az ételszagba.<>

Jegyzetek B-ről

Ennyit sikerült megörökítenem a balatoni nyárból. :)

Minden éjjen hóval borított, sűrű erdőben sétálok. Csak a szűz fehérség csikorog a talpam alatt, nincs semmi más nesz. Fagyos szél cibálja a ruhám, hajam. Hűséges hollómra várok, aki elvezeti hozzám eltévedt kedvesem, de minden éjjel egyedül tér vissza, bennem pedig egyre nő a reménytelenség.

[…]

Minden éjjen magányosan ülök a sötét szobámban. Elmerülök a holdsütötte szépségben, de a lelkem fásult, képtelen az igaz boldogságra. Felhúzott térdekkel fekszem az ágyra, vacogva ölelem magam, de nem lesz jobb…soha nem lesz jobb. Felőröl a magány.

[…]

„-Szóval az oroszlán beleszeretett a bárányba.

-Micsoda buta bárány.

-Micsoda beteg, mazochista oroszlán.”

[…]

Láttátok már, milyen gyönyörű eső után a fű? Mindenütt apró vízcseppek csillognak rajta. Főképp este lehet látni, ha már sötét van és villanyt kell gyújtani. Ahogy a mesterséges fény rávetül, mintha sok pici gyémánt lenne szétszórva az udvaron.

[…]

Halványzöld, türkizbe forduló hullámok csapkodják a hajó oldalát. Haladunk az áthatolhatatlan, rémítő sötétség felé. A láthatár vékonycsíkban zöldell, nem tudni elérjük-e, vagy elnyel a végtelennek tetsző víz. Kimegyek a fedélzetre elszívni egy cigit.

[…]

„Szél által simított test vagyok, csakúgy, mint bármelyik virág.”