Hétvége

Szombaton voltunk felköszönteni anyát. :) Tökre jó volt, csinált finom sütit, meg kaját meg minden és tökre nagyon jó volt. És örült a meglepinek. :)

Vasárnap meg moziztunk, és előtte kaptam gumicukrot. :) A Salt ügynököt néztük meg. Háth egész jó volt. DE utána sokkal jobb. Visszasétáltunk az Urániáig és útközben bementünk egy virágüzletbe, mert Zoli akart venni anyukájának. Ki is választotta, be is csomagoltatta de még úgy nézelődött...úgy a rózsák körül...fúúú én annyira zavarba jöttem, hogy alig tudtam kimenekülni az üzletből. Kint rágyújtottam, de már éreztem, hogy az arcomba tolul a vér és teljesen elpirulok. Próbáltam természetesen viselkedni mikor kijött, de teljes volt a zavarom. Ésésés kaptam tőle egy szál vörös rózsát. Az elsőt. Szóval a szeptember 19 piros betűs ünneppé lépett elő. ;)

Nagyon más: annyira, de annyira unom és annyira de annyira idegesít! (Bocs, de ezt muszáj volt. Tudom, hogy úgysem olvassa a blogom az az ember, aki a mondat alanya, de annyira idegesít. Wáááá. Na mindegy.)

Két szendvics között a pont

Nos igen. Már egy jó ideje nem tiszteltem meg az olvasóimat egy bejegyzéssel sem. Ennek több oka van...az egyik én magam. Most hogy van munkám, meg Zolim, egyszóval mindenem, nem igazán van időm. :) Meg nem is tudom miről írhatnék. Mármint nem mintha unalmassá vált volna az életem, mert egy percig sem unatkozom, csak eddig volt az a lány, aki mindenféle kalandokba bonyolódott, most meg olyan nyugis minden. Teljes a szélcsend körülöttem, nem keveredek kétes helyzetekbe, ami jó, mert ez azt bizonyítja, hogy boldog vagyok és elégedett és nem vágyok másra, mint amim van.

Tetszik a meló, nem olyan vészes, csak néha fájnak a lábaim a sok órás álldogálás miatt (tényleg csak akkor lehet leülni, ha szüneten vagyok, nagyon durva!), de egyébként nem kell hajtani vagy valami (csak záráskor egy kicsit, de azt meg ki lehet bírni). Ma is megyek, már kíváncsian várom, hogy mi lesz, mert mindenki mondta, hogy készüljek fel, hogy a moziünnep miatt nálunk (a VIP-ben dolgozom) is sokan lesznek, és meg fognak őrjíteni az emberek. Háth nem mondom, néha tényleg kiakasztanak egy kicsit, de nem cipelem magammal haza a bosszúságot (max annyira, hogy jól kipanaszkodjam magam Zolinak). :)

Igen. Zoli. Szeretem. És ennyi. Nem tudok róla írni. Nem azért mert nincs mit, mert nagyon sok mindent leírnék, de valahogy mióta együtt vagyunk nem akarom leírni a vele kapcsolatos dolgaimat, mert az olyan személyes, és olyan lenne mintha kiteregetném a magánéletem vagy csak szimplán dinka vagyok, nem tudom. :)

Már alig várom a szombatot, mert megyünk ki anyáékhoz. :) Anyának tegnap volt a szülinapja és megyünk megköszönteni. :) Tökre jó lesz. :) Ezt kapja tőlem anya:

Szerintetek szép? Nekem nagyon tetszik. Olyannyira, hogy legszívesebben megtartanám. De majd csinálok egyet magamnak is. Tökre illene ahhoz a zöld ruhához amit (anyától nyúlok le) az öcsém szalagtűzésére fogok felvenni. Na igen. Az majd érdekes lesz. Akkor fogom bemutatni Zolit az otthoniaknak. Na arról majd tuti írok egy bejegyzést. :)

Jajj basszus. Most nézem a képeket a telómon (néha nem olvassa be valamiért a gép az sd-kártyát, de most igen). Tudom, tudom, esetleg meg kellene kérdeznem, hogy feltehetem-e a képét, de nem bírok magammal ez olyan aranyos, hogy látnotok kell:

Hát nem édes!? Azt hiszem, hogy 20-án (?) voltunk teaházban a Wesselényi utcában (?) és ott készült ez a kép. Húú akkor de jól éreztem magam (meg szerintem ő is) olyan hangulatos volt a hely, tökre jól nézett ki, meg finom volt a tea is. Persze amit ő kért az sokkal finomabb volt az enyémnél, de már lassan megszokom, hogy ha jól akarok járni, rá kell bízni a választást. :) De nem mindig. Azért néha én is jól tudok választani, félretetetni dolgokat, hogy majd később. :P Jaja tényleg 20-án volt, már emlékszem, meg utána főztem neki. És még mindig él! :)

Na jó, azt hiszem mára ennyi. Majd jelentkezem. ;)

JÖN!!! JÖN!!! JÖN!!!

HAMAROSAN!!!

JÖN!!!

...

Te is találkozhatsz vele!

...

(Na jó...talán nem vele.)

...

De vele igen!

...

Jön!!!

...

Minden idők legnagyobb kasszasikere!

...

Augusztus közepétől

...

...

a mozikban!

Na jó, nem mindegyikben.

...

Oké. Talán csak egyben.

...

De ott!

...

Premier előtt!

Hamarosan!!!*

*Sajnálattal értesítjük a kedves érdeklődőket, hogy már minden jegy elkelt elővételben.

Jólvanna kell egy kis agymenés. Pláne, ha van rá okom (és már miért ne tudnék találni :))

Boldogság

Amikor először mondod neki félszegen, kicsit becsípve (mert józanul nem mernéd) hogy talán kezdesz egy kicsit beleszeretni, és ő csak annyit tud mondani, hogy hát igen, igen, de ő már sokszor ráfázott és fél kimondani dolgokat, inkább csak érezteti, akkor felmegy benned a pumpa, mert eszedbe jut az elmúlt hét vívódása, amikor már TUDTAD, hogy menthetetlenül beleestél, de nem merted kimondani, mert te is ugyanúgy féltél a csalódástól, hisz sokszor pofára estél már. Aztán az eset után eltelik még egy hét és sehogy sem mered szóba hozni, mert félsz a reakciójától, mert mi van, ha ő nem és akkor vége az egész varázsnak és megint arccal a pocsolyában ébredsz. De a hét letelte után ő maga hozza szóba és kimondja: SZERETLEK, és megfordul veled a világ, és össze-vissza kezd kalimpálni a szíved a bordáid ketrecében, de nem mered rávágni, hogy ÉN IS SZERETLEK, mert azt gondolod, azt fogja hinni, hogy csak azért mondod, mert ő. De néhány óra múlva nem bírod tovább, olyan jó vele, hogy képtelen vagy visszatartani, kicsúszik a szádon és boldogságtól sugárzó arccal viszonzod a csókját.

Megkönnyebbülés?

Most ezt érzem. Vagy mégsem. Nem tudom. És ez baj. Sajnos nem érdekel annyira. Ez is baj. Nem tudom mit kellene tennem. Ez is baj. De legalább azzal tisztában vagyok, hogy mit nem fogok tenni.

Az agyi érési folyamatok

A felnőtté válás egy bizonyos fokán már nem mehetünk el a politika mellett szótlanul. Kell, hogy véleményt formáljunk, kell hogy legyen egy álláspontunk, amit mi magunk alakítunk ki magunknak. Mindez szükséges, mert intelligens lények vagyunk, akik önálló gondolatokra képesek. Így belátható egy bizonyos érettségi szint után mindannyiunk számára, hogy a politika olyan meghatározó szerepet tölt be a társadalom (és ezáltal az egyén) életében amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mert nem csak az egyén határozza meg a társadalmat, hanem a társadalom is visszahat az egyénre. Ez alapján a logika alapján azt kell mondanom, hogy akik nem éltek/élnek állampolgári jogaikkal azokat nagyon szívesen leszidnám és szobafogságra ítélném, mert őket nem tudom másként kezelni, mint egy szófogadatlan gyereket, hisz' nem értek még el a fejlődés azon szintjére amely kivívná a tiszteletem.

Összevisszagondolatok

Nos. Itt vagyok. Hosszas hallgatás után, sokadszor nekifutva ennek a bejegyzésnek és mindannyiszor falakba ütközve, de itt vagyok. A falak. Igen. A nyelv korlátai, amiket néha úgy érzem nem tudok legyőzni. Nem tudom értelmesen elmagyarázni azt, ami a fejemben (vagy az űrben, a semmiben, vagy valahol) van. Már megint. Most sem ezt akarom írni, de próbálom húzni az időt, mielőtt a tárgyra térnék, mert nem tudom, hogy hogyan fogalmazhatnám meg, hogy megértse valaki…vagy bárki…esetleg akárki.

Szóval ma vagyis hogy már tegnap voltam könyvtárban. Aztán kószáltam a városban. Feszélyeztek az emberek. Úgy éreztem magam, mint aki karót nyelt. A végén be kellett menekülnöm egy könyvesboltba és meg kellett vennem egy könyvet. Múlthét csütörtök óta nem néztem az egyetem környékére és könyvtárba se mentem mostanáig, sőt a városba sem mentem be csak egyszer (vagy kétszer?), mikor Andival találkoztam…meg mikor anyával…de az nem is annyira a belváros szóval nem számít, de ez lényegtelen. Tanulni sem tanultam, pedig legalább háromszor hazudtam (három különböző embernek) azt hogy azért nem megyek ide vagy oda, mert tanulnom kell. Egyfolytában olvastam (tejóég! El se tudom mondani hány könyvet olvastam el azóta!) meg néha hülye sorozatokat néztem. Valahogy ha csak a tudatalattim hatására is, de olyan dolgokat csináltam amiben úgy éreztem közel van hozzám. Például elkezdtem olvasni ezt a könyvet. A skót mondavilágról. Tudom, hogy imád mindent ami azzal a szigettel kapcsolatos. Meg a zenék, amiket hallgattam, a sorozat, amit csak az ő kedvéért kezdtem el nézni. Minden apró kis dolog, amit csináltam, miatta volt, hogy közelebb érezzem magamhoz. Hogy még jobban fájjon, és még mélyebbre tudjak merülni az önsajnálatban, mert „jajj szegény én, hát nézzen már rám a világ, hogy én mennyire tudok szenvedni és fájni, és lehetőleg ne csak rám nézzen a világ, hanem sajnáljon is, de ne csak félig ám, hanem teljes erőből”. És néha egészen nem csináltam semmit, hanem egyedül voltam és feküdtem összegömbölyödve az ágyamon és vártam, hogy történjen valami. Valami ami megváltoztatja a világot, ami nekem most nem tetszik és olyat csinál belőle amivel elégedett leszek. Sokszor azt hittem teljesen megőrültem, mert gyakran beszéltem magamban magammal. És persze haragudtam mindenkire, hogy miért nem keresnek, miért hagynak ennyire egyedül, de ha kerestek mindig találtam kifogást, hogy épp miért nem érek rá, és eszembe nem jutott volna hogy én is kereshetem őket.

Mostanában alvászavaraim vannak. Én aki eddig 12 órát is kevésnek találtam az alvásból manapság jó ha 7 órát alszom és ebből csak kb. 2 óránként ébredek fel egyszer.

Remélem tudja, hogy most nagyon utálom. Néha szinte alig bírom visszafogni magam, hogy ne hívjam fel és ne mondjam el neki.

Na jó. Feladom. Úgy tűnik már képtelen vagyok valamit értelmesen leírni.

.

Miért van mindenki életében az az egy, aki aztán mindent megváltoztat, aki meghatározza a másik nemhez való viszonyt, aki uralkodik az életünkön, mint egy önjelölt tirannus? És miért van az hogy egyesek nem képesek felülkerekedni ezen, elfelejteni azt az egyet, és nyitni a világ felé? Hisz ott találhatnának valaki mást, aki talán nem jobb, talán nem tökéletesebb, de valódi, és a másikkal ellentétben tud szeretni. Ezek az egyek igazából nem is léteznek. Nem létezhetnek, mert egy délibábot kergetünk velük. Olyannak látjuk őket amilyenek talán soha nem is voltak, de amilyenek ma már biztosan nem és mi azzal töltjük a fél életünket, hogy utánuk sóvárgunk. Aztán mikor szembesülünk a valósággal nem tudunk mit kezdeni magunkkal, mert ami addig célként és ún. "életem értelmeként" szerepelt a világunkban egyszerre szertefoszlik, mert nem volt igazi. És tudván tudva, hogy mi volt az a bizonyos egy és mit tettünk miatta magunkkal még ekkor sem tudunk megszabadulni tőle, ekkor is ott kísért az életünkben, mint egy szellem, aki a kicsiségünkre emlékeztet.
"All girls are evil , all boys are stupid."

I wanna start the fight

Áhh. Nem hiszem el, hogy már megint ezt csinálja velem! Na jó, nem is csinál semmit. És épp ez az. Már megint lemondott egy találkát. Persze koncert, meg bla-bla és nem is lenne az egésszel semmi bajom, ha nem két hete láttam volna utoljára. Ilyenkor egy kicsit feminista hangulatba kerülök. (Kasztrálni szeretnék néhány hímet-elsőként őt.) "I'm havin' more fun" (Hát persze.)

Na mindegy. A lényeg, hogy vége a vizsgaidőszaknak, mostantól talán már jut időm az életre is. Meg a blogírásra. :)

"lökött vagy"

"Hajjajj. Tisztára lökött vagy." Ezt mondta ma egyik barátnőm, akivel már sikerült közölni, hogy mit alkottam/alkotok.
Persze, hogy nem akar dönteni, mikor így neki nagyon is jó. Gondolj csak bele: két srác. Csak azért nem választja valamelyiket mert mindkettőt megkaphatja. Ennyi. Hülye ribi.
Egyfolytában ezzel ostorozom magam, holott nagyon jól tudom, hogy ez nem igaz. Egyszerűen azért nem döntök, mert nem tudok dönteni. Ugyanakkor tudom, hogy ha megtudnák (nem is azt, hogy egyszerre mindkettőjükkel járok, hanem) hogy egyáltalán felmerült egy harmadik ember lehetősége...ha csak ennyiről is tudomást szereznének, mindkettőjüket elveszíteném, mert egyikük sem tudna többé megbocsátani nekem. Igen, T-vel voltam este, az óév utolsó napján, és nem, nem történt semmi olyan. Azt hittem utálom, amiért nem keresett, amiért szart rá, hogy mi van velem, de mikor meghallottam a hangját a telefonban...nem is tudom...valami fura melegséget éreztem a mellkasomban, és úgy éreztem látnom kell...szakítok vele, és hazamegyek...de aztán amikor kijött elém a buszhoz és rámnézett nem tudtam semmit sem mondani, amikor pedig magához ölelt és megcsókolt nem tudtam tiltakozni és azon kaptam magam, hogy jólesik, hogy belesimulok a karjába és azt akarom, hogy ne engedjen el. És igen, tegnapelőtt mikor Gömbivel találkoztam nem bírtam abbahagyni a mosolygást, mert boldog voltam és nem bírtam levenni róla a szemem, mert minden mozdulatát rögzíteni akartam az agyam egy rejtett zugában, ahonnan mindig elővehetem, hogy lássam, mert jól érzem magam vele, szeretek vele lenni és...csak egyszerűen boldoggá tesz. DE és itt jön a képbe T. De nem érzem benne azt az őrült pörgést, azt a lobogó tüzet, azt a szenvedélyes életimádatot, ami annyira összeköt T-vel, ami miatt annyira úgy érzem, hogy annak ellenére, hogy egy pöcs (mert valljuk be, mert ez tény, T egy nagy pöcs) úgy érzem összetartozunk. Ami pedig T-ből hiányzik, az odaadás, a törődés...ezek megvannak Gömbiben. Hogy megértsétek. Ha T a nap, akkor Gömbi a lámpaizzó. Ha belenézel az égő fénye is elvakít, talán nem annyira mint a napfény, de elvakít, de a nap csak nappal szórja rád a fényét, lámpával viszont bármikor világíthatsz. Ha T az erdőtűz, akkor Gömbi a kandallóban égő farakás. Az egyikben sokkal több a lendület, az erő, ugyanakkor fenyegető is, a másik pedig biztonságot ad, tudod mire számíthatsz tőle. Ha lehetséges lenne kettőjük jó tulajdonságaiból összegyúrni egy férfit, én megtenném.
Kezdem úgy érezni, hogy egy olyan hálót szövök magam köré, amiből nem tudok majd kimászni...jól semmiképp, de hogy egyáltalán sikerül...az is kétséges. Úgy érzem egy kicsit mindkettőjükbe beleszerettem. Ha ez lehetséges egyáltalán.

Heti bontás

Nos. Ha ti azt tudnátok, hogy mennyi mindenről maradtatok le! Na de majd most. Szóval. Úgy volt, hogy csütörtökön Kovbojok koncertre megyek. Persze felhívott T., hogy lesz ez a tehetségkutató izé és hogy mi lenne ha mennék. Mentem. Tökjó volt. Jól éreztem magam vele, megbeszéltük, hogy vasárnap megyek hozzá, bla bla. Szóval jó volt. Pénteken voltunk Andival Ad Astra koncerten. :) Felismert a srác, pedig rég volt, hogy találkoztunk. :) Abszolút pozitív volt, szintén jól éreztem magam...bár...megint hívott T., hogy a városban van, és hogy tudnánk találkozni. Háth mondok, az jó, de én meg koncerten vagyok. Gyere ide. Nem jó mert ő is koncerten van. Na bumm mondok, akkor ma este külön bulizunk, hétvégén úgyis találkozunk. Szombaton T. írt sms-t, hogy hát sajna nem ér rá és nem tudunk találkozni vasárnap. Egy csöppet lelombozott, de aztán hívott Andi, hogy menjünk Gorezone-ra a Dürer Kertbe. :) Szóval végeredményben megint volt egy jó estém. Hétfőn voltam orvosnál, 1,87, ami nem is olyan rossz, majd 5-én kell mennem megint. Este meg Andi meginterjúvolta az Ad Astra srácokat, és én is vele tartottam. :) Kellems csalódás volt, hogy mennyire jófejek. :) Tegnap egész nap dolgozatot írtam, szóval ki sem mozdultam a koliból. Ma meg majd moziba megyek Katival, aztán meg ajándékvásárolok ezerrel. :)

Képzeljétek! Van hó! Már egy pár napja néha esik egy kicsit, de aztán eddig nem maradt meg. Erre most felkelek, meg minden, kinézek az ablakon, és minden tiszta fehér. A háztetők, meg a fák, meg a föld...csak az út nem, de az azt hiszem nem is olyan nagy baj az autósoknak. DE olyan szép! És ami durva, megálmodtam a havat. Konkrétan azt álmodtam, hogy az egyetemen voltam, és aztán elindultam a belvárosban sétálni, mert szeretek hóesésben sétálni, és pár perc alatt akkora hó leesett, hogy alig bírtam továbbmenni de nagyon szép volt, meg minden. Na és akkor mikor felkelek ez a látvány...gondolhatjátok. :) Fenyőhangulatom van. :)

Nem kellesz eléggé

Valahogy ezt érzem. Vagy csak bizalmatlan vagyok? Akkor miért van az, hogy holnap jön a városba a bandával egy tehetségkutatóra és erről egy közösségi oldal hirdetéséből kellett rájönnöm? Kb. egy fél órája írtam neki egy szívhez szóló üzenetet, hogy ne haragudjon amiért nem tudtam találkozni vele. Elegem van. Nem fogom keresni. De nem ám. Becsszó.

Ez nem ér! Álmomban megírtam azt a...dolgozatot. Nyugodt szívvel aludtam hát. Erre felkelek, és nincs meg. :(

Újabb fejlemény

Hah. Felhívott és nem haragszik. Vagy legalábbis nem úgy tűnt mintha haragudna. Én sem haragszom már. :)
Oké. Most örülés van. :)
Már csak az a kérdés meddig bírom ezt a távkapcsolat dolgot. Mert ugye továbbra is úgy van, hogy nem találkozunk jövő héten. :(

Mi legyen?

Nem hiszem el, hogy már drámázok. Ahhh.
Miért nem tudom T-t olyan félvállról venni, mint Tomit? Annyival jobb lenne! Most nem lennék ilyen tanácstalan. Tomira nem is gondoltam azóta a csók óta, amit lényegében kikényszerített (kivéve mikor elmeséltem Zínek, meg Andinak, hogy mi volt, meg most, hogy írok róla). Persze nem azt mondom, hogy nem esett jól, csak...nem tudom. Nem érzek iránta semmi olyat, amit ne lehetne egyszerű kémiával magyarázni. Tisztán fizikai vonzalom. Jól esik a közelsége, de nem több. Imponál, hogy vonzódik hozzám, mert...mert. De ENNYI. T meg. Nem tudom. Őt nem lehet félvállról venni.Egyfolytában rá gondolok. Most is. Minden órában elhatározom, hogy írok neki egy sms-t, hogy ne haragudjon ha hp voltam, de egy kicsit érzékenyen érintettek a dolgok (nem Tomi miatt haragudhat, ha haragudhat egyáltalán...más...mindegy). Aztán persze egy üzenetet sem küldök el neki, mert valami (büszkeség?) visszatart. Sehogy se jó. Ha nem írok neki és haragszik, akkor csak rosszabb lesz. Ha meg írok neki...nos igen, akkor egyúttal feladom azt a pozíciót, amit a kapcsolatban betöltök. Most az a kérdés, hogy mi a fontosabb számomra: az, hogy megbocsásson, vagy az hogy megőrizzem a pozícióm, ha úgy tetszik a tekintélyem. De ha nem bocsát meg, akkor talán ennyi volt és akkor nem is lesz kapcsolat, amiben bármit is meg kellene őriznem. Oké. Újabb kérdés: vajon tényleg haragszik? Vagy csak képzelem? Egyáltalán én haragszom még rá? Sőt! Tovább megyek: számít neki ez a kapcsolat? Csak mert valahogy eddig úgy tűnik nekem, hogy csak én vagyok az, aki bármit is tesz a létéért. Vagy most ezt is csak beképzelem magamnak? Nem veszem észre, hogy ő is tesz és hogy miket? Olyan nehéz az élet. Én meg csak bonyolítom. Vagy hagyom, hogy bonyolodjon. Ennek a kapcsolatnak nem kellene feltétlenül távkapcsolatnak lennie, mert nagyon közel lakik. Szinte olyan mintha a városban élne. Petihez is volt másfél óra míg kiértem. Hozzá is ennyi lenne. Ő alakítja úgy a dolgokat, hogy távkapcsolat legyen? Nem vagyok elég megértő? Toleráns? Ez így nekem nem lesz jó hosszabb távon. Ha minden így marad, szeretnék kilépni ebből a kapcsolatból még mielőtt tényleg kötődnék hozzá. Vajon nincs máris késő? Nem kötődöm már így is hozzá túlságosan? Bevallom őszintén: nem tudom. De nem szeretném, ha az utolsó két kérdés bármelikére is igen lenne a tudatalattimban a válasz. Szomorú vagyok.

T.

Nem akarok kiakadni...de fogok.

Este

Este Apokrif felolvasás meg lapbemutató. Addig össze kell kaparnom egy 15 oldalas dolgozatot. :(
Legyen már vééége!

Angyal

Basszus! Most, hogy hallgattam Zí blogján a Kalapács Angyal c. számát, valahogy megütötte a fülem az első néhány sor. Eddig valahogy nem volt alkalmam így megfigyelni, meg annyira nem is érdekelt, mindig csak felületesen hallgattam ezt a dalt. DE most hogy végre figyeltem is: Basszus -így magamban- ez olyan ismerős...de honnan? Honnan? És akkor beugrott...sms...november 6...rá négy napra találkoztunk először. Ennek a dalnak az első versszakát küldte el T. Mondok: Wow. És ez így megy azóta, mióta belémhasított a felismerés. Nem az a meglepő, hogy egy dalból idézett, hanem az, hogy épp ebből. Még akkor sem lenne benne semmi durva, ha nem tudnám, hogy a legjobb barátnőm kapcsolatában jelentősége van...de tudom, és így durva. Mármint ne értsetek félre, csak azt találom wownak, hogy a két srác mennyire együtt gondolkodott (eltérő időben...bár nem vagyok benne biztos milyen nagy vagy kicsi az eltérés) amikor két lányról ugyanaz a dal jutott eszükbe. Bár ha csak 'két lányról' lenne szó, akkor sem lenne meglepő, de 'véletlenül' épp legjobb barátnők. Mennyi volt ennek az esélye? Annyi szép dal van, ami nőkhöz szól, nőkről szól, meg szerelemről. Rengeteg másikat választhattak volna, de 'véletlenül' mindkettőnek épp erre az egyre esett a választása. Költői kérdés: Mit NEM tudunk implikálni?
"Nem látom, csak álom, ahogy útra kelsz felém

Hangod szirén ének buja vágyam tengerén
Talán te is álmodsz rólam, felhő párnád bársonyán
Jöjj el Angyal, suttogja a szám
Ne várjak tovább"

Agyhalál

Oké. Úgy látom én sem pörögtem túl magam. Negyed kettőkor elkezdeni mosogatni...tök normális. Akkor még takarítok is kicsit...esetleg megírhatnám a dolgozataimat (na jó azért túlzásokba nem kell esni). XD

Táncolós jókedv

Húúú...nem fogjátok elhinni! /irul-pirul, majd csöndesen a fületekbe súgja/ Boldog vagyok. Olyan jó volt ez a délután. Annyira marhák voltunk. Összehordtunk egy rakás sületlenséget. Nagyon jól éreztem magam. Tökjó, hogy T társ az agymenésben. Pl. megyünk az úton, kérdezem, hogy akkor ez most melyik utca (nem vettem észre, de közvetenül az orrom előtt volt a tábla) megmondja melyik, közben észreveszem a táblát és felkiáltok: Jééé...te tudsz olvasni! De jó! Én nem tudok olvasni. (szomorú fej) Ő: Jajj nem olyan nagy baj az. Én: Igen, de én bölcsész vagyok! Nem sokkal később mondja, hogy fáj a válla a hátizsákjától, pedig csak három könyv van benne meg a mappája...amiben egyébként az aktképeit tartja és mindig magával viszi mindenhová...erre Én: Akkor megmutatod nekem az aktképeid?...Ő: Nem...Én: Naaa...légyszi! Látni akarom! Ő: Nem mutatom meg, mert úgyse tudod elolvasni. A tekintetemből sugárzó kérdőjelek hatására folytatja: Hát ezek szöveges aktképek. Pl. egy kép: Ezen most nagyon jól látszik...minden. Végül megegyeztünk, hogy majd sms-ben átküld egyet. De ez egy kicsit költséges lesz, mert egyszerre nagyon kis része fog beleférni pl. Ez itt a bokám. stb. XDXDXD
Nagyon kész vagyok. Bemutatott két barátjának. Eddig úgy tűnik, hogy hülyeség volt parázni. Ezek a srácok tök átlagos, de azért jófej emberek. Szóval nagyon pozitívan csalódtam bennük, meg minden. El se hiszem mennyi energiám van. Mindjárt a fejetetejére állítom a kolit vagy valami. :D Nagyon rég voltam már ennyire mélyen boldog. Nemis merem elhinni. Még.
Más: ma főztem. :) Spagettit. :) Egyébként meg semmit nem csináltam. :) És nagyon jó volt semmit nem csinálni. :) Na jó. Most ennyit. :)
Átölelem a világot.